Cart is empty 
Rektori elismerés dr. Székely Szilárd részére” – első olvasásra olyan hivatalosan hangzik, de ott élesben igenis személyes és izgalmas volt. Ez most nem üzleti cikk k, hanem inkább akadémiai vagy (nem is olyan) „egyszerű életlecke” a hitről és kitartásról.
Június harmadik hete pozitív izgalmakról szól a SZÉK-en. Nekem legalábbis, de a diákok arca is azt tükrözi vissza évek óta: kedd alapképzés államvizsga megvédés, szerda marketing mesteri megvédés, csütörtök agrármérnökisek izgulnak. És péntek már az ünneplés, osztályfőnöki óra, ballagás, diplomaátadó ünnepség, kalapdobálás és hajnalig tartó bankett. Erről nem beszélek GDPR végett 😀
Rektori elismerés
A 2025-ös diplomaátadó ünnepségen izgalmas meglepetésben lehetett részem: az Edutus Egyetem rektori elismerő oklevelében részesültem, amelyet Némethné Dr. Gál Andrea rektorasszony adott át. Az elismerés a végzős hallgatók szakdolgozataival kapcsolatos többéves, következetes munkámat ismerte el — különös tekintettel a konzultációkra, a bírálatokra, valamint a hallgatók szakmai útjának egyengetésére.
Az elmúlt másfél évtizedben számos évfolyamot kísérhettem végig az első szakmai lépésektől (évnyitó, gólyatábor), egy halom tárgyon és vizsgán át, a záróvizsgáig. Minden évfolyam értékes és kedves. De van néha, amikor sok intenzív munka, néha surlódás után olyan szakmai és emberi kapcsolatok alakulni ki, amelyekről érezzük, hogy évtizedekig fognak tartani. Egy ilyen évfolyamnak megválasztott osztályfőnökének lenni, emberileg is, szakmailag is nagy élmény és megtiszteltetés. És igen, ilyenkor hálát adok, hogy erőt és türelmet kaptam végigcsinálni.
Néha tanítunk, máskor tanulunk
Ez a kettős elismerés – a szakmai oldalról érkező hivatalos méltatás és a hallgatói közösség bizalma – megerősít abban, hogy van értelme a személyes törődésnek. és a Gondviselés is értékeli, ha mások élete javításával törődünk. Az osztályfőnöki órán, majd a bankett utáni hajnali hazaballagáson tudatosult, hogy én is mennyit tanultam diákjaimtól. Elsősorban, arról amiről én is beszéltem nekik az első éves évnyitón, hogy ki kell lépni a komfortzónából, meg kíváncsiságról, meg együttműködésről, és talán az év legfontosabb leckéjéről: a KITARTÁSRÓL és HITRŐL.
Igen, komoly kilépés a kényelemből, amikor nagykorú gyermekeddel egyszerre vagy diák. Az is, amikor suliból este 9-kor futsz éjjeli műszakba és onnan 2-3 óra alvással vissza matekórára.
És azt is kevesen értik meg, hogy aki két ember előtt nehezen tud megszólalni első éven, az, hogy fog szakmai előadást tartani 3 év múlva 30-40 ember előtt.
S bár sokszor a család támogat, hogy újabb kihívásokat érjünk el, néha pont ők húznak vissza, mert féltenek vagy épp irigyek, és akkor is folytatnunk kell.
Abból is érezzük a nyomást, amikor a család már csak messengeren mer üzenni, hogy „anyuka kész az ebéd, ha van időd”…
Vagy az sem egyszerű, amikor élsportolóként csak néha tudsz bejönni órára és felszínes jegyzetekből, furcsa ppt-ékből kell tanulni.
És az sem lehet könnyű, ha épp korházban vagyunk amikor be kellene fejezni a dolgozatot.
De ezek a fiatalok végig csinálták. Kitartottak és hitték, hogy együtt meg tudják csinálni. Talán két okból sikerült elsősorban, mert Céljaik voltak és mert Csapat lettek a négy év alatt, és nem hagyták egymást feladni.
Ezek a tapasztalatok, bár most magam ellen beszélek, gyakran értékesebbek, mint egy marketing vagy pénzügyi modell. A tudat, hogy célokat vagyok képes kitűzni és kitartóan dolgozni értük, amíg be nem fejezem, a legfontosabb lecke, 20, 30, 40 és 50 év fölött is.
Ahogy most visszanézem a ballagási képeket, érzem, hogy minden arc egy igazi, izgalmas történet, amit csak az egészen közeliek értenek igazából.
Köszönöm ezt az izgalmas négy évet!
